„A csodák néha közelebb vannak, mint gondolnánk. Az élet olykor felhagy a kegyetlenkedéssel, és új boldogsággal ajándékoz meg minket.”
Guillaume Musso
Fantasztikus látni, hogy egy-egy cikk vagy bejegyzés a www.facebook.com/alanesseforyou oldalon mennyire inspirálja az embereket. Olyan jó olvasni a pozitív visszajelzéseket, és nap mint nap melengeti a szívem egy-egy üzenet, fotó vagy komment az írásaim után. Sokan írtak futógép témában, inspiráló kocogó zene ügyben, küldtek képet kocogás után, és receptekről is eszmét cseréltünk jópár olvasóval.
Olyan nehéz egyedül küzdeni a kilókkal, vagy rávenni magunkat a mozgásra, tudom… és ha már más nem kocoghat vagy diétázhat helyettünk, olyan jó összetartani itt az online világban.
Egy személyes történetet hoztam Nektek mára, remélem kaptok egy kis inspirációt, ha elolvassátok. Fogadjátok szeretettel.
Az arany ruha története
Tizenkét évvel ezelőtt, barátaink esküvőjére készülve, csináltattunk nekem egy álomszép csipke ruhát. Arany színű az egész ruha, pont az én méretemre készült. Egy alakot kiemelő, térd fölé érő ruhát képzeljetek el, gyönyörű anyagból, tökéletesen megvarrva.
A második gyermekem születése után már nem volt esély rá, hogy valaha feljön rám ez a ruha. Ahogy korábban meséltem Nektek, tíz éven át próbálkoztam mindenféle diétával, aztán úgy döntöttem, nem harcolok tovább. Elfogad, szeret mindenki, meg kell szeretnem magam így, ahogy vagyok, öt ruhamérettel nagyobb kiadásban.
Elajándékoztam és kidobtam minden régi ruhámat, hiszen évek óta csak a helyet foglalták a szekrényben.
Egy ruhát kivéve.
Az arany ruhától egyszerűen nem volt szívem megválni.
Beletettem egy nejlon ruhavédőbe, és betettem a gardrób utolsó akasztójára.
Tizenkét évig lógott ott.
Az arany ruhára mindössze a fotó emlékeztetett, ami a mai napig kint van az éjjeli szekrényen. Boldogan mosolygok a naplementében abban a gyönyörű ruhában. A mosolyom mit sem fakult, ám tudtam, hogy a ruha már a múlté, soha nem fog feljönni rám.
Néha megnéztük a mára már tinivé cseperedett lányaimmal, hogy milyen gyönyörű is ez a ruha a szekrény mélyén. Tudták, hogy minden álmom, hogy egyszer még fel tudjam húzni… Talán majd az esküvőjükre, ha történik valami csoda…
Mint már tudjátok, tavaly május ótanegyven kilót fogytam.
Tegnap este ült a nagylányom a kádban, én meg mellette nekiálltam fogat mosni (bugyiban-melltartóban, zuhanyzáshoz készülődve). Egyszer csak mondja a hátam mögül:
- Anya, szerintem már simán felmegy Rád az az arany ruha…
- Áh, – válaszoltam – , nem hiszem.
- De, de, hidd el, próbáld fel!
Késő este volt. Jó, gondoltam, végül is ott lóg a szekrényben.
Lehúztam a hátán a hosszú cipzárt, belebujtattam a karjaimat.
Visszamentem a fürdőbe, hogy a hátamon vajon fel tudja-e nyúzni a cipzárt a tinim vagy egy nagy reccsenéssel szétpattan a varrás…
Nem fogjátok elhinni… mint kés a vajban, végig felhúzta, és a ruha a derekamon teljesen laza volt. Kényelmesen le is tudtam benne ülni.
A nagylányom kipattant a kádból, és csurom vizesen egy szál törölközőben teljes extázisban tolt maga előtt, hogy ezt meg kell mutatnod apának MOST és látni akarom az arcát…
Én nem tudom elmondani mennyire boldog voltam. Illetve vagyok. Nem csak azért, mert kényelmes az arany ruha, hanem mert a kamasz lányom velem örül és őszintén büszke rám, mert anya végre bármikor felveheti a réges-régi arany ruháját…
Kezdjetek bele a diétába, vagy tartsatok ki, ha csináljátok, mert bár rögös az út, egy csoda vár Benneteket is a végén..
Puszi, Éva
