Mondhatnám, hogy milyen f.sza csaj vagyok, mert yess ma is megcsináltam (egyébként tényleg), de a valóság kicsit árnyaltabb…
Szóval az úgy volt, hogy a hétvégi evezős-futós hőstettem után gondoltam megérdemlek egy nap pihit, hétfőn nem mozgok. Majd kedden. Gondoltam én…
Igen ám, de kedden a bányában (vagyis az irodában) a tervezettnél tovább dolgoztam, majd onnan rohantam színházba. Hogy rohantam az túlzás, mert úgy feltörte a magas sarkú a lábam, hogy a színházig az utolsó 500 métert egy vadidegen, nem-gyilkos kinézetű pasas autójával stoppal tettem meg (vészhelyzet volt, mert elkéstem volna, ha véres lábbal tipegek odáig még negyed órát). Látnotok kellett volna az arcát, amikor a zebránál feltéptem az anyós ülés ajtaját, majd bevágódtam, könyörgő arccal előre, a színház fele mutogatva, hogy ugye addig elvisz? Elvitt. Mondjuk nem nagyon volt más választása szegénynek.
Na, de aztán jött a szerda és végre kimentem futni. Itt megnézhetitek miből merítettem erőt! A topánka által ejtett sebek úgy fájtak, hogy nemhogy futócipőt, de zoknit is fájdalmas volt felvenni. Bánatomban meg is ettem egy palacsintát. Vagyis kettőt. Nem, nem minden-mentest, full lisztest.
Így történt, hogy a heti első kocogást ma este tudtam kivitelezni. Na de hogy?! Sebtapaszokkal, hegyen-völgyön át „nyóc” kilométert lenyomtam! Mi ebből a tanulság? Azt nem tudom, de megittam a jól megérdemelt habos fehérje csoki shake-et és most megyek beülök a fürdőkádba. Írjatok Ti mit mozogtatok/ettetek?
Puszi,
Éva
